„Ha szeretnénk valamit egy gyermekben megváltoztatni, először meg kell vizsgálnunk, hogy nem olyasmiről van-e szó, amit saját magunkban kell megváltoztatni.” (Carl Gustav Jung)

Hiszem és vallom, hogy minden gyermekben ott rejlik az a csoda, amit öngyógyításnak nevezünk. Pszichológusi munkámmal ezt, a mindannyiunkban jelen lévő képességet támogatom. Ez a gyermekeknél a fantáziavilág bevonásával, játékosan történik, az adott gyermek érzelem- és élményvilágához igazodva.

Gyermekpszichológia témakörei lehetnek

  • szobatisztasággal kapcsolatos problémák
  • kötődési problémák
  • testvérkonfliktus
  • körömrágás
  • pszichoszomatikus (azaz lelki eredetű, de testi) tünetek
  • tanulási, magatartási, beilleszkedési problémák
  • iskolafóbia
  • iskolai teljesítményzavarok
  • önbizalom probléma

A gyermekekkel végzett munka a szülőkkel kezdődik, az első alkalommal velük járjuk körbe a problémát és a gyermek fejlődéstörténetét. Majd megkezdődhet a gyermekkel való foglalkozás, ez már a szülők nélkül történik. Azonban konzultáció formájában a szülők folyamatosan visszajelzést kapnak. Így épülhet be az egész család életébe az a folyamat, amin a pszichológus kíséri végig a gyermeket.

Videóim és cikkeim, amelyek megjelentek különböző témákban:

Hogyan segíthetjük leginkább szorongó gyermekünket?

Minden gyermek más és más személyiséggel rendelkezik, így fontos, hogy nincsenek kész tanácsok, amik mindenkire ugyanúgy hatnak majd. Ha jól ismerjük gyermekünket és figyelünk rá, – rendszeresen minőségi időt töltünk el vele, könnyebben felfedezhetjük, ha valami megváltozott. (A szorongás okairól és megjelenési formáiról előző cikkemben olvashatsz:http://mirkzsofia.hu/2021/04/13/gyermekkori-szorongas-okai-es-megoldasi-lehetosegei/)

Tovább

A gyermekkori szorongás okai és megnyilvánulási formái

A szorongás egy fontos jelzőrendszerünk része, az evolúciós folyamat során is rendkívül nagy hasznát vettük. A külső (környezeti) és a belső (személyiségen belüli) fenyegetéseket jelzi számunkra. Ha megtanulunk rá odafigyelni és a gyermekeinknek is megtanítjuk ezt a képességet, – ami önismeretet hoz számukra, akkor nagy hasznát vehetjük mindnyájan.
Tovább