A stresszre adott válaszaink már gyermekkorban rögzülnek, az idegrendszerünk akkor a legrugalmasabb, így nagyon fontos, hogy milyen érzelemszabályozási mintát hozunk, látunk a felmenőinktől. Felnőtt korban lehetőségünk van egy tudatosabb létezésre ,az önismeret fejlesztésének  útján. Megtanulhatunk különböző érzelemszabályozási technikákat, foglalkozhatunk a stresszkezelésünkkel. Stresszhelyzetben mutatott ösztönös válaszaink – különböző mértékben- , de valószínűleg mindig megjelennek majd. Azonban tudatosan sokat  alakíthatunk rajtuk, ezzel formálva idegpályáink működését. Ez egy oda-vissza hatás, megéri vele foglalkozni.

A gyász egy természetes folyamat, amit mindenki átél élete során, azonban lehetnek benne elakadások, amikor az egyén segítségre szorul. Ezek az elakadások jellemzően az érzelmek elfojtásával vannak kapcsolatban. Van amikor ezek az elfojtott érzések segítik azt, hogy az egyén aktuálisan funkcionálni tudjon az életében. Azonban hosszabb távon gátolhatják az előre mozdulást sok szinten. Ilyenkor különböző módszerekkel feltárjuk az elakadásokat és a terápiás folyamat során újra elindulhat a gyászfolyamat. Mint amikor egy sebet ki kell tisztítani, ahhoz, hogy begyógyuljon.

Önértékelésünk egy életen át változik, formálódik és nagyban hozzájárul ahhoz az érzésünkhöz, hogy mennyire érezzük magunkat jól és kompetensnek a saját életünkben. Sokszor az alacsony önértékelés kudarcokhoz és visszatérő negatív mintázatokhoz vezethet. Ilyenkor megkeressük az önbizalomprobléma valódi okát és a terápiás üléseken tudatosítjuk a negatív mintázatokat. Lehetőség van korrektív élményekre a terápián belül és a valódi életben is, amelyek visszahatnak az önértékelésre, megszakítva ezzel az ismétlődő negatív köröket.

Először az életünkben a szüleinkhez vagy az elsődleges gondozónkhoz kapcsolódunk. Első három életévünkben sajátítjuk el azt a mintázatot, ahogyan a későbbiekben másokhoz is kötődünk legyen az egy pár – vagy baráti kapcsolat. Párkapcsolati problémák esetében, valójában egyéni terápiás helyzetben mindig a hozzám forduló egyénen van a hangsúly. Ha az egyén változik, akkor változhat a kapcsolat is, azonban sokszor javaslom ebben az esetben a párterápia megkezdését is. Párterápiában mindketten egyszerre dolgoznak egy folyamatban a pár tagjai. Egyéni terápiában azonban az önismerete fejlesztése által reflektál az egyén önmagára és a kapcsolatra is, - ebben segíti őt a terapeuta.

Vannak az életben ún. normatív krízisek. Ezek lehetnek akár pozitív életesemények, mint például egy gyermek születése vagy házasság. Azonban sokszor ezek az események teljesen átrendezik a család szerkezetét, amely aktuálisan megterhelő, stresszes lehet. Új megküzdési módok alkalmazására lesz szükség. Ilyenkor a terápiás helyzet ennek az új megküzdési formának a létrejöttét hivatott támogatni.

Vannak azonban olyan események (akcidentális krízisek, pl.: haláleset, baleset), amelyek egyáltalán nem pozitív természetűek és hirtelen következnek be és elementáris erővel hathatnak az egyénre. Ilyenkor a szupportív, azaz támogató terápia, ami segíthet átvészelni a krízist követő intenzív időszakot.

Bármilyen krízishelyzetről is legyen szó, célkitűzés az átélt stresszszint optimalizálása és az egyén pszichológiai immunrendszerének; a megküzdésnek a serkentése.

Ilyenkor szülői szinten beszéljük át a gyermekét érintő helyzeteket esetleges elakadásokat. Ennek a folyamatnak a része lehet a gyermekkel való személyes találkozás is, de nem szükségszerű. Nem szerencsés, ha a szülő és a gyermek terápiája egy szakemberrel zajlik. Ha a szülőkkel dolgozom együtt, akkor javasolni fogok egy másik pszichológust a gyermek számára is, amennyiben ez szükséges. A gyermeket és az adott problémát mindig a családi rendszeren belül szemlélem, ezért lehet nagyon hatékony a szülőkkel folytatott munka is. A gyermek elakadása az adott család tüneteként jelenik meg, így a családban is kezelendő.