A hála és pozitív hatásai
Cikkem további részletei az Éva adventi különszámában olvashatóak Hekler Melinda írásában
A téli időszakban kimondottan aktuális téma lehet a hála gyakorlása. Az ünnepek után is fontos, hogy beépítsük az életünkbe a hálának az aktív gyakorlását. Nézzük meg, hogy mire jó ez valójában és mivel van összefüggésben?
A legtöbb pozitív pszichológiai kutatás alátámasztja, hogy az egyén jól-lét érzése és a hála érzet gyakorisága, illetve ennek konkrét gyakorlása kapcsolatban állnak egymással. Ok-okozati viszony nem mindig mutatható ki, azonban az összefüggés az biztosan igazolt.
Dr. Robert A. Emmons, Dr. Michael E. McCullough (2003) több kutatásukban is vizsgálták a hála fogalmát. Az egyikben 10 hétig figyeltek 3 különböző csoportot. Mindhárom csoport más és más feladatot kapott. Az első csoport feladata az volt, hogy minden héten jegyezze le azokat az eseményeket, amiket ők pozitívnak értékelnek az életükben és amiért hálásak is egyben. A második csoportnak azokat a dolgokat kellett leírniuk, amik idegesítették őket, tehát a negatív eseményeket jegyezték le. A harmadik csoportnál nem voltak ilyen megkötések, ők csupán a heti élményeiket írták le. 10 hét után a szakemberek azt tapasztalták, hogy az első csoport tagjai (akik a pozitív eseményeket jegyezték fel, amikért ők hálásak) optimistábban vélekedtek az életükkel kapcsolatban, mint a többi csoport tagjai, többet sportoltak és kevesebbszer kellett orvoshoz menniük, mint azoknak az embereknek, akik a nehézségeikre fókuszáltak 10 héten keresztül.
A hála érzet kinyilvánítása pozitívan befolyásolja az emberi kapcsolatokat, mind a párkapcsolatokat, mind a barátságokat, valamint a munkakapcsolatokat is. Azok a főnökök, akik kifejezik, a hálájukat a dolgozójuk felé joggal számíthatnak arra, hogy beosztottjuk motiváltabban dolgozik majd nekik. Érdemes tehát kifejeznünk a hálaérzetet minden emberi kapcsolatunkban és ehhez sokszor egy köszönöm is elég!
A hálát gyakorolhatjuk nap mint nap. Készíthetünk feljegyzést magunknak minden egyes nap végén, hogy mi az amiért hálásak vagyunk. De ha minderre nincsen időnk, gondolatban hálát adhatunk akár egy másodperc alatt is sok mindenért vagy akár ezt egy konkrét személynek is címezhetjük. A meditáció is fokozhatja a hálaérzetünket, valamint ezen keresztül az élettel való elégedettségünket is, ha rendszeresen gyakoroljuk.
Az angol szász kultúrában talán jobban benne van maga a hálaadás és a boldogság fogalma is, mint az európai kultúrkörben. Azonban ez egy olyan szokás, amit Európa nyugodt szívvel átvehet Amerikától, mert csak pozitív mellékhatásai vannak. Olyanok, mint az egészségi állapot, az emberi kapcsolatok javulása és a hálaadás ilyen módon hozzájárul egy megnövekedett szubjektív jóllét érzéshez is.
Tipp:
Még ma adjunk hálát legalább 3 dologért, amit szeretünk az életünkben és ha tehetjük tegyük rendszeressé ezt a tevékenységet!